Édességvilág otthon

Szerintem nagyon sokan vagyunk úgy, hogy szeretnénk otthon olyan süteményeket készíteni, mint amilyenek a cukrászdában lévő sütik, vagy akár annál jobbat. Sokszor lehetetlennek tűnik az embernek, hogy ilyet készítsen, de nem az, mivel sok gyakorlás, és megfelelő eszközök által el lehet készíteni cukrászsüteményeket.

Felmerülhet a kérdés, hogy honnan szerezzük be a megfelelő eszközöket? Ma már a sütemény és cukrász eszközök sok helyen kaphatóak. Ezeken a helyeken minden eszközt be lehet szerezni, és utána kezdődhet a sütés.

Mikor kezdő sütikészítő voltam beszereztem minden fontos eszközt. Sokan azt javasolták, hogy ne térjek el a receptben leírt lépésektől, és szigorúan tartsam be az előírt mérőszámokat. Mivel tartottam magam az előírtakhoz, pár hónap alatt megtanultam az alapsüteményeket tökéletesen elkészíteni, mint például: muffin, vagy meggyes piskóta. A pár hónap elteltével egyre jobban belerázódtam a sütikészítésbe, így elkezdtem kicsit átalakítani a recepteket, amiket le is írtam miközben kísérleteztem velük. A rosszul sikerült sütik receptjeit is megtartottam, és később egy kis változtatással újra  megpróbáltam elkészíteni. Fél év alatt sikerült a sütemények készítését úgy elsajátítanom, hogy ma már a munkám mellett több rendezvénynek én sütök. Bátran tudom mindinek javasolni, hogy ne adja fel, mert bárkiből lehet profi sütikészítő.