Fekete táska ügynöktől

Elsőre ijesztőnek hathat a cím, hogy valamiféle nemzetbiztonsági szempontból kétes dologról lehet szó, ám megnyugtathatok mindenkit, hogy közel sem.

Elkopott a régi táskám, mert annyit viseltem, így elhatároztam, hogy beruházok egy új, fekete táskára. Elkezdtem sorra felkutatni a webshopokat, mert nem volt igényem most nagyobb üzletekbe ellátogatni, így jutottam el a Pólóügynök oldalára, na innen az a rettegett fenti cím. A cég egyébként nem elsősorban fekete táska ügyében hasít, ők egy ruha értékesítésre, és logónyomtatásra szakosodott vállalkozás, ahol a legkülönbözőbb mintákat nyomják rá, akár hozott, akár ott vásárolt ruhára. Azonban kiegészítőket is árulnak, így egy sor fekete táskát találhattam a kínálatban, meglepően alacsony áron, így be is rendeltem egyet, ami pár nap alatt meg is érkezett.

Nagyon elégedett vagyok vele, kényelmes viselni, tetszetős, és jobban elférnek benne a dolgaim, mint az előzőben. Amúgy nemcsak fekete táska miatt fogott meg az üzlet, biztos fogom ajánlani olyan ismerőseimnek is, mert több olyan van, akiről tudom, hogy céget alapít, egyesületben dolgozik, illetve egyéni igénye van különböző mintákra, így a nyomtatás része is nagyon jól jöhet az ő számukra. Többféle technikával dolgoznak, de mindegyik nagyon tetszetős és szakszerű, igényesek a munkájukra, és ez meg is látszik a kész mintákon. Ahogy a fekete táska, úgy minden más darab megtalálható különböző színben, anyagban, és méretben, sokféle márka szerepel a kínálatban, ideértve a K-UP, a Comfort Colors, vagy éppen a Kimood darabjait is, szóval egy sokoldalú üzlet.