Műfű, az állatok barátja!

Szeretjük az állatokat, de szeretjük a rendezett kertet, azonban a kettő sokszor nem fér meg egymás mellett. Házikedvenceink a kert használata során hamar kijárják azt, előfordul, hogy ásnak benne, majd fülig sárosan üdvözölnek minket.

Ezekre a megoldásokra jó megoldást nyújthat, ha műfűvel telepítjük be a kertünket. Lerakása a kert méretétől függően költséges lehet, azonban fenntartása korántsem igényel annyi figyelmet és munkát, mint az igazi gyep gondozása. Emellett sok más előnnyel is jár, háziállataink szemszögéből.

A műfű nem mérgező és nem tartalmaz káros anyagokat, tehát a kiskedvencünk biztonsággal használhatja. A valódi gyeppel ellentétben, a fenntartása nem igényel vegyszereket, pl. műtrágyát vagy növényvédő szereket, amik árthatnak a hátiállatainknak. Emellett, a műfüvet könnyű takarítani (elég csak átlocsolni) és biztosan nem fog nyomot hagyni rajta a kutyapiszok, nem fog elszíneződni vagy kikopni úgy, mint az igazi fű. Nem kell aggódnunk a sáros kiskutyák miatt sem, hiszen a műfű teljesen sármentes, éppen ezért a kutyusaink bármilyen időjárási körülmények között használhatják.

Nyugodtan kiengedhetjük a házikedvencünket, amikor esik az eső, nem kell azon aggodalmaskodnunk, hogy milyen koszos lesz majd a lakás, amikor újra bejön a kutya. Amennyiben azt tapasztaltuk, hogy kutyusunk szeret ásni és ezzel tette tönkre a kertünket, a műfű szerkezete ellenáll az ásásnak (ezért nincsenek rajta vakond túrások sem), és könnyen javítható. Ez egy hosszú távú befektetés, amiért házikedvenceink hálásak lesznek!