A nyugdíjas munkavállalás kihívásai
Bár számos előnnyel jár, a nyugdíjas munka néhány kihívást is magában rejt, amelyeket érdemes figyelembe venni. Például bizonyos munkakörök, különösen a fizikai jellegű munkák megterhelők lehetnek az idősebb korosztály számára. Ezért érdemes figyelembe venni a fizikai kondíciót a munka kiválasztásakor. Ez nyilván akkor érvényes, ha valaki egy munkaerő-közvetítő cég segítségével vállal munkát, nem pedig a korábbi munkahelyén folytatja a tevékenységét. Egy ilyen munkaerő-közvetítő cég rendkívül jó lehetőség abból a szempontból, hogy rugalmas munkavállalást tesz lehetővé, olyan munkaidőben vagy összetételben, ami a nyugdíjas munkavállalónak kényelmes.
Egyes iparágakban kevesebb lehetőség áll rendelkezésre nyugdíjasok számára, vagy a munkáltatók előítéletei miatt nehezebb elhelyezkedni. Ebben is segíthet a közvetítő cég, hiszen sokkal több lehetőségről szerez tudomást, mint ami a nyugdíjasok látókörébe kerülne. Ráadásul itt nem kell a visszautasítással sem szembesülni, hiszen olyan munkahelyeket ajánlanak, ahol szívesen fogadják a nyugdíjas munkavállalókat. Érdemes tartani a kapcsolatot a szövetkezet kapcsolattartójával, hogy a munkakörülmények is megfeleljenek az elvárásoknak, mégpedig kölcsönösen. A munkaerő-közvetítő cég az adminisztrációban is rengeteget segít a nyugdíjasoknak, ami egy másik kihívás volna számukra, így azonban keveset kell foglalkozniuk vele.
A nyugdíjas munkavállalás lehetőséget ad arra, hogy hasznosan töltsék a nyugdíjasok az idejüket, és aktívan részt vegyenek a társadalmi és gazdasági életben. Ha ezt részmunkaidőben, vagy egy munkaerő-közvetítő cég rugalmas munkafeltételeivel teszik, akkor maradhat idejük a pihenésre, és a családjukra, unokáikra is.